Lecserélik a repülőket vonatokra Franciaországban

Megosztás

Még tavaly okozott komoly felháborodást egyes magyar településeken, hogy a buszközlekedés és a vonatjáratok együtteséből kiszedték az egyik közlekedési formát, azaz ugyanabban az időperiódusban már csak vagy busz vagy vonat indult. De alapvetően ez nem egy teljesen ismeretlen kezdeményezés máshol sem, bár máshol egészen más léptékben gondolkodnak. Itt vannak mindjárt a franciák, ahol nemrégben a törvényhozás megszavazta azt a javaslatot, amely betiltja a rövid utakat teljesítő repülőjáratokat.

Francia vonat
Forrás: connexionfrance.com

Legalábbis azokon az útvonalakon, ahol alternatív közlekedési mód, különösen vonatközlekedés létezik. A döntés célja, hogy így próbálják meg csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Még a hétvégén történt a szavazás, ahol a képviselők úgy látták, hogy nincs szükség repülőjáratokra ott, ahol az utazás teljesíthető vonattal is maximum 2 és fél óra alatt. Mindenesetre ez csak az egyutas járatokra vonatkozik, a csatlakozásokat nem fogja érinteni. Még egy újabb szavazás vár a törvényjavaslatra, de valószínűleg a szenátusban is át fog menni.

Vonat
Forrás: thegoodlifefrance.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás