Ezért volt Cseh László kórházban

Megosztás

Egy pillanatra sokunk szíve szorult össze, amikor Cseh Lászlóról kaptunk pár hete egy olyan hírt, amely szerint kórházba került. Kiderült, hogy világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes úszónknak ki kellett venni a vakbelét. Ez pedig már csak megkoronázta az elmúlt időszakot, amelynek csúcspontja az volt, hogy elhalasztották a tavalyi tokiói olimpiát. Akkor úgy döntött, mégsem hagyja abba a sportot és folytatja addig, amíg nem lesz még egy olimpiai részvétele. A vakbelének kivételéről pár szóban mesélt az egyik bulvárlapnak.

Cseh és legnagyobb ellenfele
Forrás: origo.hu

Először szimpla hasfájást érzett, de egyáltalán nem volt komoly a fájdalom, így el sem ment orvoshoz vele, hiszen ki az aki egy egyszerű hasprobléma miatt azonnal orvoshoz megy? Viszont másnap már láza is lett, így orvoshoz fordult. A tünetek alapján az orvos úgy vélte, hogy ez lehetséges vakbélgyulladás, így kórházba küldték Lacit. Ott nagyon gyorsan be is bizonyosodott, hogy vakbélgyulladásról van szó, amit műteni is kell. Nagyjából két napig tartott a kórházi bentlét és a műtét is jól sikerült.

Cseh Laci
Forrás: index.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás