Tovább kutatnak túlélők után az összedőlt miami ház romjai alatt

Megosztás

A mentőalakulatok kétségbeesetten kutatnak további túlélők után a csütörtök reggel összeomlott 12 emeletes lakóépület romjai között az amerikai Miami városában. Legalább öt ember biztosan meghalt és a cikk írásakor már 160-nál is több embert kerestek a romok között. A családok a helyszínen várják a híreket családtagjaikról, míg a mentőosztagok arról számoltak be, hogy folyamatosan hangokat hallanak a romok alól. Azt még nem tudni, hogy mi okozta a 40 éves lakóépület teljesen váratlan összeomlását.

Összedőlt ház
Forrás: curbed.com

Az biztos, hogy a lakók közül több tucat embert ki tudtak húzni a romok alól és száznál is többen vannak azok, akik nem tartózkodtak éppen az épületben, amikor az összedőlt. A hatóságok speciális kamerákat és kutyákat is használtak a kutatás során. Emellett az épület alatt lévő parkolóból fel is fúrtak a romok közé, hogy így is lehetőséget adjanak a túlélők megtalálásának. A Miami rendőrség vezetője szerint az emberei minden erejüket bevetve dolgoznak és még szüneteket sem tartanak, félve attól, hogy egy kis késlekedés is a túlélők halálát okozhatja.

A miami ház
Forrás: Microsoft

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás