Kezdőlap Hírek A francia kormány újabb szigorításokat jelentett be

A francia kormány újabb szigorításokat jelentett be

Megosztás

A francia miniszterelnök, Jean Castex bejelentette nemrégiben, hogy egy új esti kijárási tilalmat fognak bevezetni Franciaországban szombattól. A kijárási tilalom az eddig meglévő tilalom szigorítása lesz. Eddig ugye nem lehetett engedély nélkül mozogni este 8 és reggel 6 között, az új szabály szerint már hat órától nem lehet kimenni az utcákra. Castex azt is elmondta, hogy az újabb szigorítás célja az, hogy megoldják az egyre nehezebben kezelhető vírushelyzetet, amelyben a fertőzések száma továbbra sem csökken.

A miniszter
Forrás: bbc.com

Emellett az országba érkezők számára még újabb korlátozásokat vezettek. Franciaországban eddig 69 ezer ember veszítette életét a koronavírus miatt – ez a világon a 7. legnagyobb halálozási ráta. A most bejelentett szigorított kijárási tilalom legalább 15 napig marad érvényben és ennek során mindenkinek otthonában kell tartózkodnia, hacsak nem éppen a munkahelyére megy vagy onnan jön. Az iskolalátogatás szintén beletartozik a kivételes helyzetek körébe, természetesen ezt igazolással bizonyítani is kell.

Koronavírus Franciaországban
Forrás: bbc.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás