Megvan a harmadik arab állam is, amelyik elismerte Izraelt

Megosztás

Donald Trump és a két másik vezető
Forrás: wsj.com

Izrael országának szempontjából nagy nap volt a mai, ugyanis leszállt az Egyesült Arab Emírségek fővárosában az a gép, amely az első hivatalos repülőjárat volt a két ország között. Ez egyben óriási lépés a két ország közötti kapcsolat létrehozása szempontjából, hiszen historikusan nem nagyon volt a két állam között semmiféle viszony. Az El Al légitársaság gépe három óra alatt tette meg a két repülőtér közötti utat és kivételesen még Szaúd-Arábia légterén is átengedték.

Donald Trump és tanácsadói
Forrás: timesofisrael.com

Kivételesen, mert a szaúdi légtér általában le van zárva az izraeli gépek előtt. Most azonban kivételt tettek az El Al gépével, amelyen izraeli és amerikai tisztviselők utaztak. A mostani lépéssel az Egyesült Arab Emírségek lett a harmadik olyan arab ország, amely elismerte Izrael létét annak 1948-as létrehozása óta. Szombaton pedig az Emírségek visszavonta azt a törvényt is, amelyet 1972-ben hoztak azért, hogy bojkott alá vonják a zsidó államot.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás