Posztapokaliptikus jelenetek a Balatonnál hétvégén!

Megosztás

Hétvégére a kormány meghosszabbította a kijárási korlátozásokat Magyarországon, de figyelembe véve, hogy húsvéti hosszú hétvégéről volt szó, a kormány a polgármesterek számára lehetővé tette, hogy még szigorúbb intézkedéseket hozzanak ezekben a napokban. Nagyon sok, népszerű kirándulócélnak számító településen így is tett a vezetés, ennek ellenére a Balatonon tömegével jelentek meg ismét a szabad levegőre vágyó polgárok. Hiába rendelte el például Balatonlelle és Balatonboglár polgármestere a települések tulajdonában lévő parkolók és strandok lezárását, még így is több százan korzóztak a városokban és sokakat a polgárőrségnek kellett elküldeni.

Forrás: magyarhang.org

A Balatonlellei Polgárőrség beszámolója szerint rengetegen érkeztek más településekről az apartmanokba, a társasüdülőkbe és a hétvégi házakba és volt olyan is, hogy a tiltott területeket elzáró szalagokat letépték és így sétáltak emberek a parton. Példának okáért vasárnap közel 40 főt kellett elküldeni a lellei Virág-strandról, akik igazából más településekről jöttek azzal a céllal, hogy sétálnak egyet a jó időben a Balatonnál.

Forrás: index.hu

Ennél jóval súlyosabb volt a helyzet Balatonbogláron, ahol az emberek tényleg renitens módon viselkedtek, többen nyíltan felvállalták, hogy a jó időben nem fognak holmi rendeletek távolmaradni a parttól, volt aki a polgárőrök szeme láttára lépte át a lezáró szalagot.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás