Mi lesz a magyar labdarúgó-bajnokság sorsa?

Megosztás

Miközben Európában volt már olyan labdarúgó-bajnokság (Belgiumban), ahol a teljes szezon lejátszása nélkül, az eddig elért eredmények alapján győztest hirdettek, Magyarországon ennek még nem áll fenn az esélye, bár sem a szövetség, sem a klubok számára nem világos, hogyan tudnánk befejezni a koronavírus-járvány miatt szünetelő bajnokságot.

Forrás: Nb1.hu

Miután a magyar labdarúgó-szövetség NBI-es bizottságának elnöke szerint ahhoz, hogy június 30-ig képesek legyenek befejezni a mérkőzéseket és tényleges, valódi győztest lehessen hirdetni, pár hét múlva, minimum május elején el kell kezdeniük a csapatoknak edzeni, amire viszont most már szinte minimális az esély.

Forrás: nso.hu

És akkor még nem esett szó a Magyar Kupáról sem, hiszen ha májusban elkezdődne a szezon, akkor csak a bajnokságból hetente két meccset kellene lejátszani, plusz a kupa, és ez már szinte lehetetlennek tűnik. Ami valamennyire szerencsés, hogy mindössze nyolc forduló van hátra a bajnoki idényből és a kupában is már az elődöntőknél járnak, ettől függetlenül az első edzés és az utolsó mérkőzés között legalább két hónapnak el kell telnie, hogy normális befejezésről lehessen beszélni. Jelenleg a klubok és a szövetség által tartott koncepció az, amit Európa más országaiban is jelenleg még követendőnek tartanak, azaz a pályán fog eldőlni az aranyérem, a kiesés és a többi nemzetközi kupaindulást érő helyezés sorsa, annak jelenleg nincs esélye, hogy a mostani állás szerint lezárják a szezont.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás