Mélyen megbántották az Európai Bizottság elnökét

Megosztás

Az Európai Bizottság első női elnöke beismerte, hogy komolyan megbántotta az a dolog, ami még április elején történt vele Törökországban. Viszont kiemelte, hogy ez csak megerősítette abban az elszántságában, hogy még erősebben harcoljon a nők jogaiért. Ugye a történtek szerint Ursula von der Leyen egy megbeszélésen vett részt az Európa Tanács elnökével, Charles Michellel együtt Ankarában, ahol a török elnökkel, Recep Tayyip Erdoğannal találkoztak. Hármuk között sajtótájékoztató megbeszélésén azonban neki nem jutott szék.

A találkozó
Forrás: dw.com

És az eset után nem csak Törökországot, de Charles Michelt is bírálták, aki gond nélkül elfoglalta a török elnök melletti másik helyet és érdeklődve figyelte, hogy mihez kezd politikustársa. Végül von der Leyen egy kanapéra ült le, messze a másik két politikustól. Az Európai Bizottság elnöke most hétfőn arról beszélt, hogy a történtek hátterében egyértelműen nemi megkülönböztetés áll, hiszen semmi oka nem lett volna arra, hogy Michellel szemben ő ne kapjon széket. Michel egyébként már bocsánatot kért a történtek miatt.

Michel
Forrás: infostart.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás