Kezdőlap Hírek Kína hamarosan embereket küld a Holdra

Kína hamarosan embereket küld a Holdra

Megosztás

Miután nemrégiben beszámoltunk róla, hogy a kínai Chang’e 5 névre hallgató holdjáró visszatért a Földre a Holdról, újabb hírek érkeztek a kínaiak űrbéli terveiről. A Chang’e 5 ugyebár mintákat gyűjtött leghűségesebb kísérőnkön, illetve elhelyezett egy zászlót is a Holdon. Most már a következő három, Holdra irányuló misszió is folyamatban van, illetve további programok is elindultak. Ez utóbbiak keretében többek között mintákat fognak gyűjteni majd a Marsról is. Továbbá az egyik misszió célja a Jupiter és bizonyos aszteroidák mélyebb feltérképezése lesz.

Kínai holdjáró
Forrás: bbc.com

Ezt egy sajtótájékoztatón lehetett megtudni, amelyet a kínai űrkutatási program vezetője tartott azután, hogy a Chang’e 5 landolt Belső-Mongóliában. A jármű által szállított minták egyébként 40 év után az első minták, amelyek visszatértek a Földre a Holdra. 2023-ban indul majd a Holdra a Chang’e 6, amely további mintákat fog gyűjteni, ezután pedig két olyan holdjáró fog útnak indulni, amelyek feladata egy kínai holdbázis megépítésének előkészítése lesz. Ezekre vonatkozóan viszont még nincsenek pontos dátumok.

Holdjáró
Forrás: businessinsider.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás