Fehéroroszországot kizárták az Eurovíziós Dalfesztiválról

Megosztás

Fehéroroszországot most már második alkalommal is diszkvalifikálták az Eurovíziós Dalfesztiválról, mert olyan dalt nevezett, ami megsértette a versenyre vonatkozó szabályokat. Az országot két héttel ezelőtt értesítették, hogy új dalt kell neveznie, mert a korábban nevezett dalnak politikai üzenete is volt. Ugyanaz az együttes, a Galasy ZMesta nevezte az új számot is, de a szervezők ezt is elutasították és szabálysértőnek minősítették. A zenekar egyébként ismert a kormányellenes tüntetésekkel szembeni fellépéséről.

Zenekar
Forrás: escxtra.com

Még tavaly voltak Fehéroroszországban komoly tüntetések, amikor egy vitatott választás után Alexander Lukasenko addigi elnök ismét bejelentette győzelmét. Az első dal címe a “Majd én megtanítalak” lett, amelyben olyan szövegek is hallhatóak voltak, mint például az, hogy “majd én megtanítalak, hogy kell a vonalon állni” és hasonló szövegrészek. Sokan attól tartottak, hogy egy ilyen dal még további támogatást adna az elnök tüntetők elleni fellépéséhez és még esetleg jogszerűvé, indokolttá tenné az erőszakot.

Fehérorosz énekes
Forrás: infenetwork.net

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás