Ez Kapócs Zsóka új hivatása

Megosztás

Korábban már írtunk arról, hogy a koronavírus-járvány miatt rengeteg színésznek vagy éppen zenésznek kellett kiegészítő tevékenységet keresnie magának a fellépések és előadások elmaradása miatt. Olvashattunk itt ételkiszállításba beszálló énekesről vagy éppen bevásárlóközpontban eladóként dolgozó színészről. És most itt egy újabb hír, amelyet az egyik bulvárlap hozott le. Eszerint az egykori szépségkirálynő, Kapócs Zsóka is teljesen új vállalkozásba fogott, ami eredetileg csak simán hobbi volt számára.

Kapócs Zsóka
Forrás: youtube.com

Ma már olyan sokat dolgozik ebben az új választott hivatásban, hogy állítólag csak napi öt órákat tud aludni. Koszorúkat, asztali díszeket és kopogtatókat készít, amelyeket az interneten árul. Annyira megy az üzlet, hogy a bulvárlapnak elmondta, azon gondolkodik, hogy bővítenie kell a vállalkozást. A történet valamikor még évekkel ezelőtt kezdődött, amikor nem tudott teherbe esni. Próbálkozott mindenféle megoldással, lombikprogrammal is, de nem járt sikerrel, ekkor próbálták barátai elterelni a figyelmét.

Kapócs Zsóka
Forrás: nlc.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás