Kalapács József saját erejéből tudta letenni az alkoholt

Megosztás

Ha van olyan zenekar és énekes, amelynek neve teljesen összefonódott szétválásuk ellenére is, akkor a Pokolgép és Kalapács József biztosan ilyen. Ráadásul Kalapács József munkásságát mindenki ismeri, még azok is, akik valamivel fiatalabb generációk tagjai. És talán róla kevesebbet olvashattunk a különféle médiumokban, mint más neves zenészekről, pedig sajnálatos módon az ő életében is vannak elég kemény történetek. Erről mesélt nemrégiben egy bulvárlapnak a Pokolgép zenekar korábbi énekese és frontembere.

Kalapács József
Forrás: youtube.com

Elmondása szerint életét keményen meghatározta az alkohollal vívott harca, amely először csak bulinak indult, később azonban teljesen magáévá tette az egész életét. Bevallása szerint ha jó pár évvel ezelőtt nem teszi le a cigarettát és két éve az alkoholt, akkor ma már biztosan nem él. Állítólag voltak már olyan bulik a végén, ahol Kalapács nem is nagyon tudta, hogy mi történik és másnap semmire nem emlékezett. A cigaretta pedig láncdohányzássá alakult, napi 3 három dobozzal el tudott szívni, ha bulik is voltak.

Kalapács
Forrás: 24.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás