5000 fős koncert a pandémia idején? Lehetséges!

Megosztás

Sokan szoktak arról beszélni a koronavírus-járvány során, hogy majd a jövőben már sosem lesznek ugyanolyanok a fesztiválok, koncertek és sportesemények. Egy nemrégiben történt barcelonai koncert rámutatott arra, hogy ez mennyire valóságos dolog is lehet. Ugyanis szombaton egy elég nagy koncertet tartott Barcelonában, ahol 5 ezer ember bulizott együtt, miután mindegyikük negatív Covid tesztet produkált ugyanezen a napon. A spanyol hatóságok afféle próbaként engedélyezték a teljes ellenőrzés után megtartott rendezvényt.

A koncert
Forrás: bbc.com

A koncerten a Love of Lesbian nevű zenekar lépett fel és bár a bulizóknak már nem kellett egymástól távolságot tartaniuk, kötelező volt számukra a maszk viselése. Ez volt Európa-szerte talán az egyik legnagyobb olyan engedélyezett rendezvény, amire a járvány kitörése után került sor. Az egyik szervező a koncert megkezdése előtt szólt is a tömegnek, hogy a mostani esemény csak egyetlen alkalom, egyetlen rendezvényre szól. A koncert része annak a kezdeményezésnek, amelyben megnézik, hogy milyen lehetőségei lennének egy ilyen rendezvénynek.

Koncert
Forrás: bbc.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás