Ezért fizettek ilyen sokat Einstein egyik leveléért

Megosztás

Egy levél, amelyet Albert Einstein írt és amelyben szerepel híres egyenlete, az E=mc2, a kiírt árnál jóval drágábban, több mint 1,2 millió dollárért kelt el egy amerikai aukción. Az eredetileg kiírt összeg szerint 400 ezer dollárt akartak érte kapni. A levél értékét az adja, hogy a szakértők és kutatók szerint mindösszesen három olyan dokumentum létezik, amelyen szerepel Einsten kézírásával az egyenlet. Az egyenlet, amelyet Einstein először 1905-ben publikált egy tudományos szakmai lapban.

Albert Einstein
Forrás: mult-kor.hu

A nyugalmi energia meglétét igazoló tézis a fizika egyik alapismeretének számít. Ugye azt az egyenlőséget vázolta fel, amely szerint egy test E nyugalmi energiája megegyezik az m (nyugalmi) tömeg és a c fénysebesség négyzetének a szorzatával. Azaz a tömeg és az energia arányosak egymással. Példának okért ez az egyenlet használható a nukleáris fegyverek energiájának meghatározására. Az egyenlettel és a nyugalmi energia fogalmával mindenesetre a többi tudós az 1930-as évekig nem igazán foglalkozott.

Albert Einstein
Forrás: pingvinpatika.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás