Bereczki Zoltán apa lesz

Megosztás

A hazai bulvárvilágban nagyon sok a szenzációhajhász cikk, kevés a pozitív hangvételű bombahír. Most azonban egy ilyen jelent meg a bulvársajtóban, hiszen 44 éves korában újra apa lesz Bereczki Zoltán. A nála 10 évvel fiatalabb felesége, a szintén színészként dolgozó Bata Éva az információk szerint az év második felére várja a közös gyermeket. Amennyire olvasható a különféle portálokon, a két művész nagyon boldog a hírtől, hiszen elsöprő szerelmük igazi csúcspontja lesz az idén megszületendő gyermek.

A szerelmesek
Forrás: femina.hu

Bereczki Zoltán menedzsere egyébként meg is tudta erősíteni a hírt, bár ő is elég szűkszavúan fogalmazott. Maguk a művészek még nem beszéltek nyilvánosság előtt az örömhírről. Sokat tehát még nem lehet tudni, ami ismert, azt csak mindenféle források és pletykák alapján tudjuk. Így állítólag színházi kollégák szerint Bata Éván már külső szemlélő is észreveheti, hogy állapotos, hiszen már túljutottak az első három hónapon is. Most tehát valószínűleg akkor is vissza kell vonulnia a színházi munkáitól, ha beindul majd az élet a járvány után.

A pár
Forrás: nlc.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás