A világverő triatlonos menti a koronavírusos betegeket

Megosztás

Döbbenetes váltást mutatott be életében a 2014-ben még világkupafutamot nyerő triatlonos, Vanek Ákos, aki tavaly isteni sugallatra mentősi pályára lépett, most pedig a mentőszolgálat speciális egységének kötelékében harcol a koronavírus-járvány ellen. Persze ezt nem a sport mellett teszi, hiszen a pályafutását pont tavaly fejezte be és ekkor került válaszút elé, arról kellett döntenie, hogy a sportban marad és mondjuk edzőként folytatja vagy keres magának egy civil szakmát.

Forrás: sport365.hu

Végül a Moholy Nagy László Művészeti Egyetem elvégzése után teljes váltást mutatott be és elmondása szerint Isten kérésére mentősként kezdett el dolgozni. Tavaly novemberben kezdett el mentőautón dolgozni, mint mentőautó-sofőr, de az ellátásban is részt vesz, segít a tiszteknek és orvosoknak. Nemrégiben került átirányításra egy speciálisan a koronavírusos páciensekre delegált autóra és mivel ezeken már csak egyetlen mentős teljesít szolgálatot, Vaneknek is be kellett állnia teszteket végezni, orrból, garatból és vérből vesz mintákat teljes védőfelszerelésben.

Forrás: facebook.com

Ez a védőfelszerelés ráadásul nem egy könnyen viselhető valami, órákon át nem veheti le az egykori triatlonos és ezen órák alatt nem tud inni, enni és még WC-re sem menni benne.


Megosztás