Megint megpróbál függetlenedni Skócia

Megosztás

Ugye azt már mindenki betéve tudja, hogy nemrégiben Anglia egy alapvetően csak komolytalannak vélt kezdeményezés eredményeként végül elhagyta az Európai Uniót. Ebben a folyamatban voltak azért buktatók és többször majdnem teljesen meg is rekedt a folyamat. Később aztán az is kiderült, hogy alapvetően az Egyesült Királyság nem minden része annyira boldog, hogy el kell hagyni az európai közösséget. Ezt többször kinyilatkoztatták már a skótok, miniszterelnökük pedig nemrégiben kijelentette, hogy egy második függetlenségi népszavazásnak csak az időpontja kérdés.

Skót függetlenség
Forrás: bbc.com

Ez egy telefonbeszélgetésben hangzott el Boris Johnson angol miniszterelnökkel, annak apropóján, hogy a csütörtöki skót választások után Nicola Sturgeon miniszterelnök pártja, a Skót Nemzeti Párt koalícióban biztosan többségben lesz majd a parlamentben. Elég valószínű, hogy ez a téma tehát ismét terítékre kerül majd. Főleg, hogy a Nemzeti Párt és koalíciós partnere, a zöldek egyaránt elszakadáspártinak számítanak, a kampány során is többször előkerült az a kérdés, hogy ki kellene már Skóciának lépnie az Egyesült Királyságból.

Skót miniszterelnök
Forrás: bbc.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás