Kezdőlap Állatvilág Most a növényvédő szerekről szavaztak a svájciak

Most a növényvédő szerekről szavaztak a svájciak

Megosztás

Kevés ország számít bizonyos paramétereket vizsgálva annyira demokratikusnak, mint Svájc. A kis európai országban szinte mindenről kikérik az emberek véleményét népszavazások formájában, szavazhattak már az EU-val való kapcsolatról, a bevándorlásról és így tovább. Ehhez mindössze 100 ezer aláírt kell összegyűjtenie az adott kezdeményezés mellett kampányolóknak. Így mondhatni szinte mindenről kikérhető az emberek véleménye, ahol legalább 100 ezer érdeklődő van a témában. Most vasárnap is ez történt.

Népszavazás
Forrás: ac.uk

A svájciak azért járultak urnák elé, hogy szavazzanak a szintetikus növényvédő szerek teljes betiltásáról. Több kezdeményezés is van, az egyik szerint nem kaphatnának többé támogatást azok a gazdák, akik használnak ilyen szereket, egy másik szerint pedig fokozatosan 10 év alatt teljesen betiltanák az összeset. A tiltás mellett kampányolók szerint egyre aggasztóbb az a szint, amit növényvédő szerek anyagaiból lehet mérni a növényekben, rovarokban, vízben vagy éppen élelmiszernek feldolgozott állatok húsában.

Tehén
Forrás: bbc.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás