Hatalmas mesterséges szigetet építenek a dánok. Ezért!

Megosztás

Egy dán projekt, amelynek célja egy olyan óriási sziget építése, amely elég energiát termel 3 millió háztartás számára, most jóváhagyást kapott a dán kormánytól. A világ első energiaszigetének nevezett beruházás mérete úgy 18 futballpálya mérete lesz, de a remények szerint ennek akár háromszorosa is lehet majd. Ezen a mesterséges szigeten fog állni majd kezdetben 200 hatalmas szélturbina. Egyben a sziget lesz a dán történelem legnagyobb építkezése, az ára meghaladhatja a 34 milliárd dollárt, ami forintban sok ezer milliárd forint.

Szélerőmű
Forrás: en-former.com

A szárazföldtől 80 kilométerre a tengeren megépülő mesterséges sziget legalább felét az állam fogja birtokolni, a maradék tulajdonrész a privát szektor birtokába kerül. Nem csak a dánok számára termel majd elektromosságot, de a szomszédos országok is profitálhatnak majd belőle. Bár ezt még pontosan nem részletezték a dánok, valószínűleg az Egyesült Királyság, Németország és Hollandia lehetnek azok, amelyek kaphatnak az előállított áramból. Ráadásul a “zöld” hidrogén a szállítmányozás és utazás során is felhasználható.

Dánia
Forrás: bbc.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás