Amikor egy hal pusztulását még az ország elnöke is gyászolja

Megosztás

Egyes diákok a vizsgák előtt mindig a tó partjára siettek, hogy szerencsét kérjenek a haltól, mások pedig stressz csökkentésére használták azzal, hogy hosszú időn át nézték, ahogy a vízben úszkál. A megkérdezett diákok mindegyike arról beszélt, hogy az egyetem igazi szimbóluma volt a hal, amely a legnehezebb időkben is megnyugvást adott a diákok lelkének.

Erre válaszul írta ma Facebookján a zambiai elnök azt a Mahátma Gandhi idézetet, mely szerint “Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” És hasonlóképpen küldött üzenetet több ellenzéki politikus is, volt aki még azt is megírta üzenetben, hogy ügyvédi segítséget kínál fel a hal hozzátartozóinak, hogy mindenben teljesüljön a végakarata. Itt pedig egy másik, halakhoz kapcsolódó szomorú történetről írtunk.

 

 

 

Köszönjük szépen!


Megosztás