Egy apa eldöntötte, hogy akkor is lesz karácsonyi vásár a családjának!

Megosztás

Karácsony otthon
Forrás: budapestconcert.com

Azt sajnos már tudjuk Magyarországon esetében is, hogy nem túl sok karácsonyi vásárra számíthatunk a koronavírus-járvány miatt. Vége van tehát a kirakódóvásároknak, a forralt boros sétáknak és a kivilágított városokban gyönyörködéseknek. Egy férfi azonban úgy döntött, hogy nem hagyja magát és akkor is csinál karácsonyi vásárt gyermekeinek és feleségének. Az angol úriember ezért fantasztikus karácsonyi vásárt épített fel pár óra alatt a hátsó kertjében Manchesterben, ahol tényleg minden megvan, ami egy ilyen vásárba illik.

Karácsony otthon
Forrás: metro.co.uk

Az ötlet alapvetően a feleségétől származott, de gyermekei is támogatták, főleg, hogy mind tudták, ha valaki, akkor ez az édesapa képes lesz ezt megvalósítani. Főleg, hogy nem ez volt az első nagyszerű átalakítás, amit a járvány miatti korlátozások idején megvalósított. Az első lezárás során, amikor meghiúsult a család jamaikai útja, a férfi karibi hangulatot varázsolt a kertbe. Volt minden, homok, pálmafák, napozóágyak és még egy parti bár is, ahol boldog szürcsölték a koktélokat. És most ugyanezt megcsinálta a karácsonyi vásárral is.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás