Brutális dugó az M7-esen – de volt már az M7-esnél hosszabb dugó is!

Megosztás

M7 pénteken
Forrás: blikk.hu

Azt mindenki, aki közlekedett már nyáron az M7-es autópályán, biztosan tudja, hogy pénteken, szombaton és vasárnap szinte nem lehet normálisan közlekedni, akkora a forgalom. Ráadásul a mostani hétvégén az egész nyár egyik legmelegebb hétvégéjére készülhetünk, így nem volt meglepetés, hogy már péntek reggel komoly dugó volt az autópályán a Balaton felé, délelőtt 11-kor már majdnem csak lépésben lehetett haladni, annak ellenére, hogy péntek munkanap.

Irány a balaton az M7-esen
Forrás: blikk.hu

Egyes szakértők már azt javasolják, hogy érdemes kora hajnalban vagy éjszaka utazni a Balatonra is, vagy kerülhetünk nagy kerülővel és elkerülhetjük a dugót, de az költségben biztos nem fogja jobban megérni. Ráadásul a kerülőutak szintén telítettek, ha beállt az autópálya, az ilyen helyzetekre felkészülendő, mindig legyen az autóban egy kis ennivaló és víz is, hiszen nem tudhatjuk mennyi időt fogunk úton tölteni. És a leállósávot mindenképpen kerüljük el, mert nagyon súlyos balesetek történhetnek ott, ahogy írtunk is nemrégiben egy ilyenről.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás