Bolti tojásokból kiskacsák? Nem álom, valóság!

Megosztás

Forrás: Charli Lello

Az elmúlt napok vezető bulvárhíre volt Angliában, hogy egy nő a szupermarketben vásárolt tojásokból keltetett ki három kiskacsát, akiket Beepnek, Peepnek és Meepnek nevezett el. A Charli Lello névre hallgató nő a Clarence Court márkájú tojásokat helyezte inkubátorként funkcionáló keltetőbe, hogy így üsse el az időt, ami a munkahelyének leállása miatt szakadt rá. A Waitrose szupermarket-hálózat szóvivője szerint egyébként ez egy lehetséges dolog, de semmilyen módon nem különböztethető meg, hogy mely tojások vannak megtermékenyítve és melyek nem.

Forrás: Charli Lello

Charli egyébként tisztában volt vele, hogy simán kudarcba fulladhat a kísérlete, hiszen az áruházi tojások elég sok megrázkódtatást élnek át életpályájuk során, begyűjtés után teherautókra pakolják őket, aztán kitolják őket polcokhoz, ahova felszórják őket, szóval a nő fel volt készülve a kudarcra is. Nagyjából egy hónappal azután azonban, hogy elhelyezte őket a keltetőben, a kiskacsák kibújtak tojásaikból. A siker ellenére Charli tudja, hogy nem fogja ezt még egyszer megpróbálni, most is azért vágott csak bele a dologba, mert volt ideje a leállás miatt.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás