Sikeres első teszt a turisták szállítására készült űrrepülőgéppel

Megosztás

Általában mindig csak elméleti síkon szoktak beszélni arról, hogy ténylegesen megindulhat az űrturizmus, hiszen ugyan egy-két szerencsés és különösen gazdag ember már eljuthatott így a világűrbe, tömegek számára még nem nyílott meg ez a lehetőség. De úgy tűnik, hogy ez az idő is hamarosan elérkezik, legalább az eredmények ebbe az irányba mutatnak. A Sir Richard Branson milliárdos nevével fémjelzett Virgin Galactic űrrepülője végrehajtotta ugyanis az elsőt abból a három repülésből, ami a tényleges utazások előszobáját jelentik.

Virgin Galactic
Forrás: airportal.hu

Ez a három teszt fogja majd lehetővé tenné, hogy tényleges szolgáltatásként elindulhasson az űrrepülés. A mostani első tesztben a Unity nevet viselő jármű, amelyet Dave Mackay és CJ Sturckow pilóták vezettek, felrepült egészen 89 kilométeres magasságig, majd onnan ereszkedett vissza a Föld irányába. Ez a magasság pedig mondhatni már a világűr széle. Úgyhogy amikor űrturizmusról beszélünk, akkor a Virgin Galactic esetén ez az űr széléig történő repülést jelenti. De már ez is óriási lépés lenne a várakozóknak.

Virgin Galactic
Forrás: Virgin Galactic

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás