Ismeretlen ország Európában: Moldova történelme

Megosztás

Moldova könnyedén pályázhatna, talán meg is nyerné az “Európa legkevésbé ismert országa” címet. Egy 2016-as statisztika szerint 121.000 látogatót fogadott az ország, ezzel Európa legkevésbé látogatottabb országa lett, és népeségarányosan a világ legkevésbé látogatott országai között is bronzérmes. A témát bonyolítja, hogy az ország egy része de facto egy másik ország, a Dnyeszterentúli Köztársaság, amely saját valutát és szimbólumrendszert használ és ahol orosz (hivatalosan békefenntartó) katonák állomásoznak.

Kolostor Moldovában
Forrás: traveltriangle.com

Ókor, középkor

A terület első ismert népessége, az ókorban dák és szarmata volt, majd római és bizánci hadjáratok után a a 600-as évektől számos hódító érkezett: gótok, hunok, avarok, magyarok, a Kijevi Rusz, a besenyők és a mongolok is. A történelem első független Moldovája a 14. század közepén alakult meg. Az államalakulat fénykora a 15. századra tehető, egészen pontosan Stefan Cel Mare (III. István, 1457-1504) idejére. Ő Mátyás seregével is megütközött és egy fontos csatában győzni is tudott, majd baratságos lett a viszony a két uralkodó között. Stefan / István halála után török vazallus állammá vált Moldova (hasonlóan az Erdélyi Fejedelemséghez).

térkép Moldovával
Forrás: portal.cor.europa.eu

19. század

A terület oroszosodása / oroszosítása a 19. században kezdődött, Moldávia és Besszarábia néven 1812-től bár Oroszország része volt, jelentős autonómiával rendelkezett. A 19. században a román lakosság aránya 52%-ra csökkent a betelepítések és betelepedések következtében (oroszok, ukránok, lipovánok, kozákok, németek, zsidók, gagauzok). Az 1860-as évektől a román nyelvű oktatás és istentiszteletek betiltásával az oktatás tragikus helyzetbe került.

Lapozzunk a következő oldalra, hogy megismerhessük az utóbbi 100 év történetét is!


Megosztás