Először készült hangfelvétel egy marsi repülésről

Megosztás

Még korábban írhattunk arrról, hogy az Ingenuity névre hallgató apró drón végrehajtotta a Mars történetének első irányított és kontrollált repülését. Az első sikeres teszt óta azóta már többet is végrehajtottak, és a kis helikopter most már képes akár 100 métert is repülni a felszín felett egyhuzamban. A legutóbbi, negyedik repülése során 80 métert tudott már végrehajtani és egyszerűen hihetetlen az a felvétel, amelyen a Mars felszínén szálló helikopter látható. Eddig azt hittük, ilyet csak a filmekben fogunk látni.

A drón
Forrás: NASA

A felvételeket a Perseverance nevű Mars-járó készítette róla, amely egyébként hangot is rögzített a felvételhez. Még április 30-án történt a repülés, de csak most váltak elérhetővé a felvételek. Ez az első alkalom, hogy egy irányított repülő szerkezet esetén nem csak a repülést magát, de annak hangját is képesek voltak rögzíteni. Ami meglepő, hogy a mindenki számára is elérhető felvételen lehet hallani, ahogy a kis propellerek pörögnek, ami meglepetést jelentett a kutatóknak és szakértőknek is.

Drón
Forrás: NASA

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás