Az Amazon megpróbál javítani alkalmazói vonzerején

Megosztás

A világ egyik legnagyobb munkáltatójának számító Amazon elég sokszor kerül a hírekbe a dolgozóival szemben tanúsított bánásmód kapcsán. Most is hasonló miatt lehet róluk írni, ugyanis még kedden bejelentette a multinacionális cég, hogy támogatja az Egyesült Államokban a marihuána legalizálását és egy olyan munkahelyi szabályzat átdolgozásával is foglalkoznak, amelyeket elég régóta kritizáltak már jogvédők és szakszervezetek. A bejelentések kapcsán a cég elmondta, hogy azt szeretné elérni, hogy továbbra is vonzó munkahely legyen az Amazon.

Amazon dolgozó
Forrás: aawsat.com

Egy blogposztban tették közzé a híreket, amely szerint azon államokban, ahol a marihuánát legálisnak minősítik és engedélyezik, a cég leveszi a tiltott anyagok listájáról ezt az anyagot. Ez azt jelenti, hogy ugyanúgy fogják kezelni a használatát, mintha valaki meginna egy sört és leveszik azon anyagok listájáról is, amelyek jelenleg az alkalmazás előtti drogtesztek fókuszában vannak. Mindenesetre ez nem érinti a sofőröket a cégnél, őket minden alkalommal ugyanúgy vizsgálják, ahogy korábban tették.

Amazon dolgozó
Forrás: supermarketnews.com

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás