A banán és meleg víz csodás titka

Megosztás

Banán és víz
Forrás: tips-and-tricks.co

Nagyon sokan úgy kezdik a napot, hogy semmit nem esznek reggelire, sokan viszont hisznek benne, hogy ez meghatározza a napjukat, ezért bőségesen fogyasztanak enni- és innivalót, legyen akár csak reggel hat óra. Viszont azok, akik nem esznek semmit, azt mondják, hogy azért nem, mert egyszerűen nem kívánnak semmit. Ebben lehet valami, de ez lehet a megszokásból kialakult bioritmus hatása is, kutatók azt javasolják az ilyen embereknek, hogy bármi áron, de erőltessenek le magukba minden reggel egy pohár meleg vizet és egy banánt.

Szeletelve és egészben
Forrás: vitalitas-magazin.hu

Ha pedig valami reggelit azért eszünk reggelente, akkor azt is bátran lecserélhetjük a vízre és a banánra. Ezt pedig azért, mert ennek a párosnak megdöbbentően jó hatása van a szervezetünkre. Valószínűleg arról egyébként nem kell semmiféle kutatást vagy tanulmányt bemutatni, hogy mennyire fontos az emberi szervezet számára a bőséges reggeli – és ne arra gondoljunk, hogy az autóban megiszunk egy pohár kávét, hanem arra, hogy nyugodtan megeszünk egy pirítóst legalább egy pohár tejjel vagy hasonló.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás