A folyamatos pozitív gondolkodástól több alkoholt fogyasztunk

Megosztás

Egy tavaly közzétett kutatásban a Buffalói Egyetem és a Penn State Egyetem kutatóinak csapata azt vizsgálta, hogy milyen ivási szokások jellemzőek azokra az emberekre, akik mindennapi munkájuk során nagyon sok különféle emberrel dolgoznak együtt, például szociális munkások, nővérek vagy tanárok. A kutatás eredményeként azt találták, hogy akik egész nap kénytelenek voltak megjátszani a pozitív hozzáállást, a nyitottságot, a mosolygást vagy kénytelenek voltak elnyomni negatív érzéseket, egyértelműen több alkoholt fogyasztottak munka után, mint akiknek nem volt meg ez a kényszerhelyzet.

A pozitív gondolkodás lehetőségei
Forrás: medium.com

A tanulmányt készítő csapat egyik pszichológus tagja szerint a munkaadóknak át kellene gondolniuk a folyamatos mosolygás szabályát, mert ezzel többet ártanak a dolgozóknak, mint használnak. Ahogy Alicia Grandey elmondta, “minél inkább kontrollálniuk kell a negatív érzelmeiket a munkahelyen, annál kevésbé képesek kontrollálni az alkoholfogyasztásukat munka után”.

hogy legyunk mindig pozitivak
Forrás: medium.com

A kutatás tehát feltárta az egyértelmű kapcsolatot a szociális munkások, emberekkel foglalkozók mindennapi munkája és az alkoholfogyasztás között a kapcsolatot, de a háttérben meghúzódó okokat még nem sikerült azonosítani. A kutatók hipotézise szerint valószínűleg arról lehet szó, hogy míg a munkában nagyon sok önuralmat igényel a folyamatos mosolygás és pozitív hozzáállás, addig este már egyáltalán nem akar az ember önuralmat tartani, szeretne végre úgy viselkedni, ahogy érzi magát és lehet nincs is már nagyon önuralma.

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás