Megdöbbentő, hogy hol él ez az angol család!

Megosztás

A világon és így Magyarországon is látható és érezhető a trend, miszerint senki nem igazán akar vasútvonalak, autópályák mellett élni. Aki pedig kénytelen ilyen körülmények között élni, az is mindent elkövet, hogy hangvédő falat állítson az önkormányzat vagy éppen a háza minél távolabb legyen a telken belül a pályától. Rengeteg ilyen helyzetet láttunk és nem csak az autópályák, de a forgalmas autóutak is okozhatnak ilyen fájdalmas mindennapokat az embereknek. De vannak hihetetlen kivételek is.

Autópálya mellett lakni
Forrás: thesun.co.uk

Angliában két autópálya közötti vékony sávban él egy család egy 18. században épült farmon. A Quirky Stott Hall Farm egykori tulajdonosa, Ken Wild akkor vált igazán ismertté, amikor az autópályát építették. Ugyanis mindenki mással ellentétben Wild elutasította, hogy kisajátítsák a területét, így egyetlen lakóépületként maradt beékelődve a két autópálya közé. A makacs farmer sajnálatos módon 2004-ben meghalt, de a végsőkig kitartott amellett, hogy eladja területét, amelyet apja vásárolt még 1934-ben, amikor már voltak tervek az autópályára.

Autópálya mellett lakni
Forrás: thesun.co.uk

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás