Édesapja elvesztésének tanulságáról beszélt Majka

Megosztás

Magyarország egyik legismertebb és legfoglalkoztatottabb műsorvezetője, Majka nemrégiben vendég volt az ATV-n Rónai Egon húzós című műsorában. A műsorvezetőről mindenki tudja, hogy elég nehéz körülmények közül indult, ez a könyvéből is kiderült. Aki a már évekkel ezelőtt megjelent könyvet olvasta, az tudja, hogy édesapja elég tragikus és váratlan módon halt meg. A műsorvezető Kanadába készült és éppen televíziót nézett apjával, amikor egyszer csak bekövetkezett a tragédia és elveszítette apját.

Majka és Curtis
Forrás: nlc.hu

Apja ugyanis szívinfarktust kapott ott Majka mellett akkor 45 évesen és a műsorvezető szerint ez egyértelműen annak a következménye, hogy széthajtotta magát. Hiszen a férfi soha nem ivott, nem dohányzott, de sajnálatos módon nem volt elég erős és így éjjel-nappal dolgozott, nem mondott nemet. És Majka pontosan ilyen nem akar lenni, mert tudja, hogy simán megtörténhet vele ugyanez. Pedig azért a műsorvezető is elég keményen nyomta az életet, rengeteg projektben és műsorban vett részt, keményen dolgozott.

Majka
Forrás: promotions.hu

A cikk folytatódik, lapozz!


Megosztás